iPhone, iPad, Mac alaplapi hibáinak javítása, szervizelése!

Bp Apple szerviz

Bármilyen perspektívából is közelítjük meg, a végeredmény mindig ugyanaz lesz, az alaplapi meghibásodások az egyik legkörülményesebb és legköltségesebb vállfajai az Apple iPhone készülékek meghibásodásainak.

Pár évvel ezelőtt az alaplapi javítás egy viszonylag homályos területnek számított, több-kevesebb feltárási és megoldási sikerrel, de a globalizáció, a technológia és pár profi technikusnak köszönhetően mára már 98%-os javítási sikerességet tudunk elérni az Apple iPhone alaplapi meghibásodások azonosítása és orvoslása terén.

A moduláris javítások, amelyek belső alkatrészekre értendőek (kamera, hangszóró, rezgő-motor) általánosságban elmondhatjuk, hogy a készülékek szétszerelését követően egyszerűen eltávolíthatóak, javíthatóak vagy éppen cserélhetőek. Ezen javítások átfutási ideje kevesebb mint 24 óra és 100%-os sikerességről beszélhetünk.

Alaplapi meghibásodás során körülményesebb maga a feltárás, mivel ezen IC-ket már nem lehet annyira kötetlenül és szabadon pakolgatni, illetve tesztelésükhöz is speciális gépekre van szükség, ami persze teljes mértékben rendelkezésre áll a Bp Apple Szerviz technikusainak. Releváns és kiemelendő hogy ezeket az integrált alaplapokat, chipeket és IC-ket alapjáraton nem arra tervezték, hogy javítsák őket. Ettől függetlenül a Bp Apple Szerviz alaplapi javításokra specializálódott technikusai, időt és energiát nem sajnálva 98%-os javítási sikerességet érnek el, amelyet megfeszített munkatempóval az évek folyamán is képesek voltak tartani. A moduláris javítások során meghibásodott alkatrészeket jóval egyszerűbb cserélni, mint az alaplapról leforrasztani a különböző IC-ket és csatlakozókat, mivel ezek már jóval nagyobb odafigyelést és precizitást igényelnek, már-már műtét szerű a folyamat, hiszen mindezt mikroszkóp alatt végzik a technikusaink. Az interneten meglehetőségen kevés cikk foglalkozik az alaplapi meghibásodások során előforduló hibajelekkel és kevés Apple Szerviz biztosít időtálló megoldást, méghozzá elérhető áron, de a Bp Apple Szerviz ezt nem hagyja annyiban, hiszen célunk egy olyan Apple közösség kiépítése, amely összetartó, bizalmon alapul és ár szempontjából mindenki számára elérhető, legyen szó iPhone, iPad, iMac, vagy MacBook készülékről.

 

Mindenféle túlzás nélkül…

A piac legjobb szakemberi dolgoznak nálunk!

Audio IC szerviz

A két leggyakoribb dolog, ami után már szinte biztosan gyanakodhatsz ezen alaplapi probléma meglétére: nem rögzít hangot, illetve lejátszás közben nem ad ki hangot. Valamint a telefonálás során, a kihangosításra szolgáló gomb színe teljesen szürke lesz.

Baseband IC szerviz

Legtöbbször Baseband IC hibára gyanakodhatunk, ha a “no service” felirat fogad minket, vagy épp nem kiolvasható az eszköz egyedi azonosítója. Tipikus Baseband IC hiba még, amikor a készülék el-el dobja a hívásokat.

Töltésvezérlő IC szerviz

Maga a Töltésvezérlő IC felelős az áramfelvételért, de közre játszik másban is. Egyértelműen akkor gyanakodhatunk erre a meghíbásodásra, ha a készülék nem tölt.

Háttérvilágítás IC szerviz

A Háttérvilágítás IC legfőbb feladata már a nevében is benne van, amennyiben alig látjuk a kijelzőt, vagy néha elmegy a háttér világítása, akkor bizony a háttérvilágítás IC lesz a hibás.

Touch IC szerviz

Szervizes körökben az angol megnevezéseként elhíresült Touch IC felel iPhone készülékünkkel kapcsolatban azért, hogy amit a kijelzőn csinálunk érzékelje és persze fel is dolgozza.

Wi-Fi / Bluetooth IC szerviz

Egyértelműen a vezeték nélküli kommunikációért felelős IC. Ha teljesen tönkre ment, azaz “kiszürkülnek” a Wi-Fi és Bluetoothal kapcsolatos ikonok, akkor már nem lehet használni, de mielőtt ez bekövetkezik, sokszor melegszik a telefon.

Kérdésed van?
Segítünk!

Ha ezt megadod, akkor rögtön a megfelelő kollégához kerül az emailed!
Click or drag files to this area to upload. You can upload up to 3 files.